1 éves évforduló

Kedves barátaink!

family pic 08-2017 (8)Ünnepelj velünk!
Ma egy éve kezdtük el szolgálati blogunkat. Most Magyarországon, az Élet Szavánál szolgálhatjuk a mi hatalmas Urunkat. Hálásak vagyunk az elmúlt évért, ahogy Isten növelte (és folyamatosan növeli!!!) a szolgálati csapatunkat, a sok imáért amiket értünk mondtatok, a sok bátorításért amit tőletek kaptunk, hálásak vagyunk az új emberekért akiket megismerhettünk az év folyamán, és Isten hűségéért ezalatt a folyamat alatt. Sokat tanultunk, és bár nem volt mindig könnyű, és volt amikor elbátortalanodtunk, Isten sosem hagyott el minket, folyamatosan betöltötte a szükségeinket, igaz és szerető maradt. Kiváltság Őt szolgálni, hálával tölti be szívünket rengeteg áldása. Tetteinkkel és beszédünkkel Neki szeretnénk dicsőséget hozni, és szeretnénk jó bizonyságtételek lenni mások számára.

Chris and I 08-2017Nagyon örültünk, hogy itt lehettünk a tábori szezon alatt. Nincs semmi ahhoz fogható, mint amikor egy gyerek vagy fiatal először érti meg az evangéliumot és fogadja el azt. Tanúi lehettünk ahogy sok táborozó elkezdte örök életét. Milyen nagy kiváltság, hogy részesei lehettünk ennek!
Chris az utolsó tábori héten még a Biblia tanár tolmácsaként is szolgálhatot. Mint egy motiváció, a Biblia tanár azt ígérte a táborozóknak, hogy ha elegen megtanulnak egy általa kijelölt igerészt, akkor befesti a szakálát és bajuszát kékre, lilára, és rózsaszínre. A fiatalok és a Biblia tanár közösen egyetértettek abban, hogy Chris se maradhat ki a mókából. 🙂 A baloldali kép az eredménye. 🙂

graduation 2017Két hét múlva kezdődik a Bibliaiskola, ami azt jelenti, hogy Chris egyik megbeszélésről megy a másikba, és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy minél gördülékenyebben kezdődjön a tanév. Már nagyon várja a közel 80 diákot!
Chris tartózkodási kártyája megjött, úgyhogy 5 évig itt tartózkodhat Magyarországon. 🙂 A terv az, hogy 3 év után már a magyar állampolgárságát kérvényezzük. Most, hogy már megvan a tartózkodási kártyája, tudunk más fontos dolgot is intézni, amit reméljük az elkövetkező 1-2 hónapban sikerül is elintéznünk.

praying-handsGondolkozunk házvételben, úgyhogy kérlek imádkozzatok értünk Isten vezetéséért és bölcsességért. Neki tetszően szeretnénk dönteni, és szeretnénk ha az Ő dicsőségére lenne a választásunk. Imádságod többet jelent számunkra mint amit azt ki tudnánk fejezni. Köszönjük, hogy Isten elé viszed kéréseinket. A mi imádságunk az, hogy az Ő akarata legyen meg, akármi is legyen az.

Örülünk, hogy itt szolgálhatunk, és hálásak vagyunk, hogy imádságaitokkal és anyagi támogatásotokkal lehetővé teszitek, hogy itt legyünk. Hatalmas dolog, hogy ilyen sok szerető, törödő barátunk és családtagunk van, és legfőképpen, hogy ilyen szerető és törödő mennyei Atyánk van.

Áldott hetet! 🙂