Apró lépések

Kedves barátaink!

5-szazalekElmúlt vasárnap lehetőségünk volt a “régi” gyülekezetünkben beszélni jövőbeli szolgálatunkról. Nagy öröm volt régi barátokkal találkozni, megosztani velük terveinket. Chris a felnőttek vasárnapi iskolájában tartott előadást, ezután részt vettünk az ezt követő Istentiszteleten, majd jó közösségben volt részünk (természetesen finom ebéddel járt ez) Dave Laborde lelkipásztorral és feleségével, illetve egy másik misszionárius családdal együtt. Amynek nagyon tetszett a vasárnapi iskola és a gyermek Istentisztelet, és szeretne visszamenni oda. 🙂 Remélhetőleg lesz rá lehetőségünk legalább egy pár alkalommal mielőtt Magyarországra költözünk.

Jelen terveink szerint Chrisszel úgy döntöttünk, hogy jövő nyáron Magyarországra költözünk (valószínűleg július eleje környékén), és ha nincs megfelelő szintű támogatásunk, akkor Magyarországról folytatjuk a támogatásgyűjtést, miközben mellette szolgálunk az Élet Szavánál. Nagyon örülnénk, ha lenne elég támogatásunk, hogy ne kelljen mellette interneten munkákat keresni, de bizalmunk van affelől, hogy hasznos és hatékony eszközök leszünk Isten kezében az Élet Szavánál, és hogy Isten meg fogja adni amire szükségünk van.

boardsmallMost vasárnap Istentisztelet alatt röviden megosztjuk a saját gyülekezetünkkel szolgálati terveinket, majd délután egy boldog magyar móka-órát tartunk (angolul “Happy Hungarian Fun-Time Hour”) Hogy mi az a boldog magyar móka-óra, kérded kíváncsian? 🙂 Lehetőséget ad olyan emberekkel találkoznunk, akiket amúgy nem ismernénk meg. Barátainkat arra kérjük, hogy hívjanak meg otthonukba embereket egy órára, elmondva nekik hogy van egy misszionárius család aki támogatást gyűjt, és szeretnék megosztani a szolgálati terveiket. Ezalatt az óra alatt beszélünk Magyarországról (az itt látható társasjátékkal, amelyet Chris készített), beszélünk a missziós terveinkről, illetve arról, hogy hogyan tudnak ebben segíteni, csapatunkhoz csatlakozni, és megkérjük őket, hogy támogassanak minket.

Hogyan tudnál te is segíteni ebben a kalandunkban?

  1. Imádkozz értünk.
    • Imádkozz, hogy Isten munkálkodjon emberek szíveiben, hogy döntsenek úgy, hogy csatlakoznak csapatunkhoz. Támogatásunk 95%-ára még szükségünk van.
    • Imádkozz, hogy Isten adjon bölcsességet abban, hogy hogyan közelítsünk meg embereket.
    • Imádkozz, hogy a támogatás-gyűjtésünkkel is dicsőséget szerezhessünk Istennek.
  2. Csatlakozz facebook csoportunkhoz hogy lépést tarts a legújabb fejleményekkel. Szeretnénk, ha ez a csoport egy “szolgálati család” lenne, ahol egymást bátorítani tudjuk.
  3. Mutass be barátaidnak, akik esetleg csatlakoznának csapatunkhoz.
  4. Amennyiben Terre Haute környékén laksz, tarts egy boldog magyar móka-órát.
  5. Fontold meg mennyivel tudnál támogatni minket. Főként havi támogatókra van szükségünk, de természetesen az egyszeri adományokért is nagyon hálásak vagyunk!

family_10-23-2016Kérlek állj meg egy pillanatra most és fontold meg, hogy lenne-e lehetőséged bármilyen összeggel is támogatni havonta (2000 Ft is sokat jelent!), vagy akár egy egyszeri ajándékkal is. Szeretnénk Istennek dicsőséget szerezni szolgálatunkkal, életünkkel, és hisszük azt, hogy amennyiben segítesz nekünk, hogy teljes időnket a szolgálatra tudjuk fordítani, azzal örökkévaló dolgokba fekteted be támogatásodat. Istené legyen a dicsőség!

Legyen egy áldott heted!