Kapcsolatok és alázatosság

Kedves barátaink! Ebben az évben Isten nagyon sokat tanított engem arról, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. A fő igevers, amit próbáltam jobban megérteni és a gyakorlatba ültetni, az a János 13:34, amikor Jézus azt mondta: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Hiszem, hogy az alázatos szív a kulcs ahhoz, hogy tudjunk jól szeretni és helyesen élni. Ha a büszkeség veszi át …

Megváltozott gondolkodás

Kedves barátaink! Az elmúlt hónapokban Isten sokat formált a gondolkodásomon. Rájöttem, hogy mennyi mindenről gondolkodtam rosszul. Nagyon hálás vagyok Isten türelméért, nagy szükségem van rá! 🙂 A legtöbb nap prédikációkat és bibliai tanításokat hallgatok, miközben mosok, mosogatok, és egyéb házimunkát végzek. Meglepődtem mennyit segít ez a mindennapokban. Segít a fontos dolgokra koncentrálni, Isten igazságáról elmélkedni, és sokkal inkább hasznos dolgokkal …

(Majdnem) üres ház

Szeptember általában nem a kedvenc hónapom. A gyerekek visszamentek az iskolába és az óvodába, és csak Benj van itthon velünk. A reggeleim elég csendesek lesznek, bár eddig mindig volt valami tennivaló, vagy valahova el kellett mennem. Nagyon élveztem a nyarat és a lehetőséget, hogy minden gyerekkel együtt lehettünk. Azt mondták, hogy már csak 280 nap van a nyári szünetig, úgyhogy …

Szeretem a nyarat

Kedves barátaink! Az idei nyár az eddigi egyik legjobb nyarunk volt. Rengeteg minőségi időt töltöttünk együtt. A lányok 1-1 hetet a WOL táborban voltak, én az egyik héten középvezető voltam, Amy pedig több héten keresztül fordított. Az amerikai gyülekezetünk küldött egy csapatot a táborok utolsó hetére, és abban a kiváltságban volt részünk, hogy pár napot velük tölthettünk, megmutatva nekik egy …

Visszatértünk

Kedves barátaink! Januártól Chris GYED-en van, én pedig továbbra is szabadságon. Nagyon áldott és csodálatos időszak volt ez az elmúlt 6 hónap. Tudtam, hogy nem lesz különösen pihentető (5 gyerekkel, akik közül három 6 év alatti, nem a pihenés definíciója :D), de tudtam, hogy nagyon gyümölcsöző lehet, és még jobb volt, mint amire számítottam. Hálás vagyok a beszélgetésekért, amiket Chris-szel …

Tele a szívünk

Kedves barátaink! 2022-nek hamarosan vége, és jó sok mindenért hálásak lehetünk! Drága Benjaminunk kedves volt, és megvárta az iskola év végét, hogy megszülessen. Én biztos voltam benne, hogy nem fogja kihúzni júniusig, de Istennek más terve volt. 🙂 Így sikerült befejeznem a tanévet, mint tanulmányi asszisztens, és nem kellett szegény főnököm az év végén magárahagynom. Együtt tudtuk tölteni a nyarat, …

Jól befejezni

Kedves barátaink! Az elmúlt hónap is nagyon jól telt! A diákjaink egy része különböző rövid missziós útakon voltak különbüző országokban, még mások majd januárban mennek. Kérlek imádkozzatok azokért, akik ezeken a szolgálatokon keresztül hallották az evangéliumot, és kérlek imádkozzatok a még hátralevő utakért. Az idei utolsó családi estünknek is vége. Minden évben mi kapjuk a legjobb csoportot (bocsi, többi csoport …

Hálásak vagyunk

Kedves barátaink! A november egy nagyon különleges hónap számunkra két ok miatt. 1, a mi drága Joshuánk akkor született, 2, ekkor van a hálaadás ünnepe, ami a kedvenc ünnepem. 🙂 Joshua november végén lesz 5 éves. Nagyon édes, makacs, bohókás fiú, aki szeret minket megnevettetni. Nagyon szeret puzzle-t kitenni, és olyan társasokkal játszani, ami nagyobb gyerekeknek való. Mindig lenyűgöz minket, …

Bibliaiskola szolgálati hét 2022

A Bibliaiskola már teljes gőzzel üzemel, és a diákok megkezdték a rendszeres szolgálatukat, például a vasárnapi iskola tanítását, a zenei szolgálatot, az evangelizációt és még sok mást. Októberben egy hétig nem volt tanítás, helyette diákjaink és munkatársaink 8 csoportra oszlottak több napra, és különböző gyülekezetekben szolgáltak szerte az országban, hogy evangelizációs rendezvényekkel és egyéb gyakorlati módon segítsenek a gyülekezeteknek. Chris …

Folyamatosan tanulunk

Kedves barátaink! Amy és Haley élvezik az iskolát, hálásak az ottani barátaikért és tanáraikért. Mindkettőjüknek változott az osztálya különböző okokból, de eddig nagyon szeretik. Hálás vagyok, hogy örömmel mennek iskolába! Joshua és JJ egy csoportban vannak oviban, és elmondásuk szerint egész délelőtt csak együtt játszanak. Szeretik nagyon az óvónéniket, és szeretnek oviba járni. Benjamin nagyon kis bogyó baba. Szeret mosolyogni …

Itt vannak!

Kedves barátaink! Nagyon izgatottak vagyunk! Itt vannak a diákok! El sem tudjuk mondani mennyire örülünk, hogy láthatjuk a boldog arcaik, és a vágyuk, hogy jobban megismerhessék Istent az Igéjén keresztül.Az évnyitó fantasztikus volt (lentebb meg is nézhetitek az előadásokat). Azóta volt egy családi estünk is a családi csoportunkkal (egy csapat diák, és pár munkatárs, akik kéthetente jönnek hozzánk közösségre). A …

Hol vannak a gyerekek?

Kedves barátaink! A szeptember mindig változásokat hoz. Új tanév a gyerekeinknek és a Bibliaiskolában is. Amy most a hatodikat, Haley a harmadikat kezdte, Joshua és JJ pedig oviba ment. Joshuának ez a második éve, JJ-nek az első.Ahogy az első alkalommal leadtam a fiúkat az oviba, leesett, hogy mostantól 4 az 5-ből nem lesz otthon reggelente. Nagyon szeretem, amikor otthon vannak …

Viszlát nyár, helló új tanév!

Kedves barátaink! Vége a nyárnak, ami azt jelenti, hogy a táborainknak is. 7 áldott tábori hetünk volt, kb. 700 táborozóval és 200 önkéntessel. Az idei nyáron több nyári munkatársunk is először volt ebben a szerepkörben, mert korábban csak táborozóként voltak. Amy és Haley is már nagyon várják, hogy szobavezetők lehessenek, de mivel még ehhez pár év hátravan, így most még …

Meglepetés vendég

Kedves barátaink! Csodálatos hónapunk volt! Július végén a gyerekek két hétvégét töltöttek a szüleimnél, így Chris és én pihenhettünk egy kicsit, a gyerekek pedig a nagyszülőkkel tölthettek időt. Mindenki nyert. 😀 Szintén július végén Chris anyukája meglátogatott minket! Annyira örülünk, hogy eljutott ide, és egy hónapot tölthet velünk. Ez az első alkalom, hogy személyesen látja JJ-t és Benjamint, és 4 …

Örökkévaló befektetés

Kedves barátaink! A 6. hétben vagyunk, már csak egy hét van hátra a táborból. Hálásak vagyunk ez elmúlt hetekért, és a sok döntésért, melyet táborozóink hoztak meg. Istené a dicsőség!Chris osztotta meg az evangéliumot a táborozókkal a 4. héten, vasárnaptól szerdáig tanított az esti alkalmakon.Ezen a héten ő az egyik Biblia tanár, kedd és szerda reggel fog tanítani. Megköszönjük az …

Tábori szezon

Kedves barátaink! A lányok évzárójuk után pár nappal indultak a Balaton melletti Erzsébet táborba az iskolájukkal. Nagyon tetszett nekik a tábor és sok emlékkel és új barátokkal tértek haza. Haley egy napot volt itthon, és már ment is a WOL Élet Szava táborba. Két hét tábor után volt mit kipihennie itthon. 🙂 Amy a második hétre ment táborba itt, és …

Nyári táborok 2022

Kedves barátaink! Június 26-án kezdődtek táboraink. Haley egyike a több mint 80 táborozónknak. Nagyon tetszik neki a hét! A gyerekekkel minden nap bemegyünk egy pár órára a szabadidő alatt, hogy a táborozókkal és nyári önkéntesekkel, munkatársakkal időt töltsünk. Nagyon meleg volt a héten (34-38 fok), így a benti fás részen volt csak elviselhető a meleg. Benjamin ilyenkor a babakocsiban alszik, …

Nyári szünet

Kedves barátaink! Itt a nyári szünet! Jéj! Két okból kifolyólag a kedvencem a nyár. Először is, a gyerekekkel lehetek 3 hónapot. Annyira szeretem, amikor itthon vannak mind, és tudunk minőségi időt tölteni együtt. Iskola alatt nagyon kevés minőségi időt tudunk tölteni együtt, mert suli után otthon leckét írnak, aztán már vége is a napnak. Másodszor, a nyári táborok ilyenkor vannak. …

Bemutatjuk Benjamin Elliot James-t

Nagy örömmel tudatjuk veletek, hogy legkisebb fiúnk megszületett. Teljes név: Benjamin Elliot JamesSzületés napja: 2022. június 12.Súly: 3150 gHossz: 54 cmHajszín: barnaSzemszín: sötét kék Köszönjük az imákat!

Diplomaosztó és táborok

Kedves barátaink! Május 28-án volt nálunk a diplomaosztó. Nagyon büszkék vagyunk a diákjainkra, mind nagyon jól fejezték be az évet. Idén a diákok nagy részét megismerhették a gyerekeink is, így most már nekik is nehéz volt elköszönni a barátaiktól, de hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk életüknek egy vagy két évre, és nagyon várjuk, hogy halljuk hogyan használja fel Isten őket …

Megéri!

Ez az év kihívásokkal teli volt. Bár nem teljes időben dolgoztam, a tanulmányi asszisztensi állás nagy felelősség, és reggelente egy kétéves mellett dolgozni nem volt egyszerű. Mindemellett természetesen hihetetlen hálás vagyok, hogy valamennyit azért tudtam segíteni a tanulmányi osztályon, és jobban megismerhettem a diákokat is, azonban a dolgozó anyukák felé való elismerésem mélyült. Volt olyan nap, amikor 8 órát voltam …

Mindent az Ő dicsőségére!

Kedves barátaink A hónap végén lesz a diplomaosztó, és a diákjaink befejezik tanulmányaikat erre az évre. Nagyszerű csapatunk volt idén, 15 országból. Hálás vagyok, hogy Chris és én megismerhettük őket az év folyamán, és azért is, hogy a munkámból kifolyólag sokat találkozhattam velük év közben. A május a Bibliaiskolában mindig nagyon tele van, és ez idén sem kivétel. Azonban nagyon …

Feltámadt!

Kedves barátaink! “A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között …

Egy újabb iskolaév ér véget hamarosan

Kedves barátaink! Még két hónap és egy újabb iskolaév ér véget. Szokás szerint ez az utolsó két hónap nagyon sűrű lesz. Jövő hétvégén lesz az éves missziós konferenciánk, mely normálisan január végén lenne, de idén a kovid miatt elhalasztottuk. A missziós konfi után egy hétre különböző országokba mennek szolgálni diákjaink csoportokban, majd egy hét tavaszi szünet. Utána pedig a végső …

Tőle jön örömünk

Kedves barátaink! Az elmúlt hónapban sok minden történt a világban. Most először kellett komolyabban elbeszélgetnünk a gyerekekkel arról, hogy mit jelent a háború, és mi is a háború. Sok mindent nem értünk, sok minden kérdéses még. Nem tudjuk mi fog történni az elkövetkezendő hónapokban. De újra és újra megerősödik bennünk, hogy Isten hűséges, jó, szeret minket, és Ő sosem változik. …